Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Új hajdivatok

0 Komment

Minden évnek megvannak a saját adottságai a divat terén. Mivel a fesztiválok korszakát éljük, ezért a legtöbben most arra szavaznak, legyen minél kócosabb, természetesebb és bolondosabb a frizura. Na de mire számíthatunk, mit okozunk ezzel hajunk állapotának?

Attól függetlenül ugyanis, hogy a természetes kócosságra törekszünk, ezt sok esetben csak úgy érhetjük el, hogy ugyanúgy használunk káros hajfixálókat és hajformázókat, mint egy szoros konty vagy egy „éppen most léptem ki a fodrásztól” frizura esetében.

A legújabb őrületben nem göndörítővel próbálnak fürtöket varázsolni a hosszú hajba, hanem egyszerűen a hajszárító segítségével készítenek hullámokat, ami azt jelenti, hogy megtördelik a hajszálakat. A kócosság eléréséhez valódi kócolásról van szó, a fésű ilyenkor nem játszik központi szerepet. Márpedig ettől sajnos hajszálaink előbb vagy utóbb szintén meg fognak törni. A színesítő kréták és spray-k pedig már csak habok a tortán. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy az effajta frizurák készítése között mindig hagyjunk néhány nap pihenőt, és ebben a néhány napban fektessünk több energiát abba, hogy megfelelő ápolást kapjon egész hajzatunk.

Akár vásárolt termékekkel, akár otthon elkészíthető pakolásokkal kényeztethetjük ilyenkor frizuránkat, figyeljünk oda, hogy mindig a saját hajzatunknak, illetve a hajunkkal felmerülő problémáknak megfelelő módszereket alkalmazzunk. És, ha a fenti frizurák közül választottunk egyet az estére, hazaérkezés után mindenképpen foglalkozzunk még hajunkkal, ha lehet, mossuk meg, fésüljük ki, hogy egészségesebb állapotban lehessen.

A hajzat amúgy is könnyen szárad ki és törik meg, hiszen rengeteg olyan hatás éri, melyek nem tesznek jót állapotának. Ha nem figyelünk oda, akkor sajnos olyan gondok is előjöhetnek, mint a töredezettség, a fénytelenség, a hajszálak elvékonyodása és legrosszabb esetben a hajunk hullása.

Segítségünkre lehet utóbbi kezelésében például a mezoterápia, vagy a prp-kezelés, melyeknek köszönhetően hajhagymáink működése és az egészséges hajnövekedés sokkal gyorsabban visszaállhat. Másfajta hajhullás esetében viszont lehetséges, hogy csak a hajátültetés jelenthet megoldást. Ahhoz, hogy kiderítsük, mi áll a hajhullás hátterében, és mit tehetünk ellene, forduljunk minél előbb szakemberhez!

 

Bővebben a hajhullás okairól és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Egy újabb ördögi kör

0 Komment

Hajunk állapota rengeteg apró részlettől függ. Annyi káros hatás éri nap, mint nap, melyek már magukban elegendőek lennének ahhoz, hogy valamilyen probléma lépjen fel, de emellett sok esetben még mi is tetőzzük olyan szokásokkal, amik teljesen tönkretehetik frizuránkat. Ilyenkor jönnek az ajánlott hajápoló módszerek, de figyeljünk oda, mert sajnos ezekkel is tudunk még több kárt okozni!

A nyári melegben nem csak az erős napsütésnek, hanem a klóros víznek, az izzadás miatti gyakori hajmosásnak és rengeteg egyéb káros hatásnak van kitéve hajzatunk. Ha emellett még hajféstékkel is nyüstöljük frizuránkat, esetleg különböző hajformázók használatát visszük kicsit túlzásba, vagy a nagy meleg miatt folyamatosan szoros copfba kötjük hajunkat, akkor máris nagymértékben hozzájárultunk állapotának romlásához.

hajátültetés hairhungary mezoterápií prp-terápia hajhullás kopaszodás hajhagyma kozmetikum hajpakolás hajformázás copf nyár meleg

Amint ez megtörtént, és fáj a szívünk a töredezett szálakért, az egyre nagyobb számú hajcsomókért, melyek kezünkben maradnak hajmosáskor, egyből próbálunk jót tenni frizuránkkal. A legtöbben ilyenkor még több kozmetikumot kezdenek alkalmazni, melyektől aztán várják a csodát, de az érthetetlen módon nem jön el. De vajon miért nem?

A válasz egyszerű. Ha a különböző kozmetikumok használatakor nem figyelünk a leírásokra, és olyan szereket alkalmazunk egyszerre, melyek vagy kiölik egymás hatását, vagy túl soknak bizonyulnak már hajszálainknak, akkor azok ugyanolyan ramatyul lesznek, mint előtte. Nagyon fontos tehát, hogy figyeljünk oda, milyen kozmetikumokat választunk egymás mellé, és ezeket midnig úgy alkalmazzuk, ahogyan a leírásukban szerepel. Nagyon jót teszünk hajzatunkkal akkor is, ha a számunkra megfelelő, természetes anyagokból készítünk otthoni pakolásokat.

Az effajta hajhullás sajnos nagyon drasztikusnak tűnhet, de nem kell megijedni tőle, hiszen ilyen esetekben általában a hajszálak eltörnek, és nem hajhagymával együtt hullanak ki. Segíthetjük a hajhagymák egészséges működését olyan kezelések segítségével, mint például a mezoterápia, vagy a prp-terápia, melyek kicsit felgyorsíthatják hajunk állapotának visszaállítását.

Ha viszont olyan hajszálakkal találkozunk a fésűnkben, melyek végén a hajhagyma is látható, akkor nagyobb a baj. Mivel többféle kopaszodásról is beszélhetünk, érdemes minél előbb szakemberhez fordulni, hogy megtudjuk, mi okozza a hajveszteséget. Amennyiben öröklött jellegű a kopaszodás, a hajátültetés az egyetlen biztos megoldás, mely véglegesen segít problémánkon.

Bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Női-férfi stressz

0 Komment

Persze nagyon sok részletben tér el a két nem egymástól az élet minden területén, azonban fontos megfigyelnünk, hogyan képesek feldolgozni a mindennapi stressz hatásait a nők, illetve a férfiak. Mivel a hajhullás egyik leggyakoribb okozója maga a stressz, ezért mindenképpen törődnünk kell ezzel a kérdéssel, és nem vehetjük félvállról vagy éppen természetesnek, hogy mindenki életében gyűlnek a gondok.

A férfiak általában inkább a külvilág felé reagálják le az őket ért idegeskedni valókat, míg ezzel szemben a nők főként befelé fojtják a rossz érzelmeiket. Ez állítólag annak köszönhető, hogy a nők olyan belső stresszes tényezőkkel szembesülnek életük folyamán, mint a terhesség vagy éppen maga a szülés. Emiatt a férfiak általában sokkal agresszívabban lépnek fel egy stresszes szituációban, illetve aktívabban kiadják belső dühüket a külvilág felé. A nők ezzel szemben inkább magukba roskadnak, visszahúzódnak, és ez sajnos sokszor abba torkollik, hogy belső önértékelési zavaruk lesz és a lelki egyensúly megbomlása lehet úrrá rajtuk.

Emiatt a gyengébbik nem képviselőinél gyakrabban beszélhetünk olyan hajhullásról, melyet a stressz melletti lelki viharok okoznak, de persze a férfiak tekintetében is előfordul a mindennapi gondok által okozott kopaszodás. Mindkét nem tekintetében fontos odafigyelni arra, hogy megfelelő időben kezeljük a stressz feloldását, melyben segítségünkre lehet például a relaxáció vagy a jóga. Persze, ha nem sikerül helyrejönni magunktól, akkor muszáj bevonni szakértő segítséget is.

Hajzatunk szempontjából visszaállíthatóak a stressz okozta károk, hiszen ha megszűnik a kiváltó ok, akkor egy hosszabb regenerálódással frizuránk is megúszhatja. Viszont, ha ez nem megy könnyen, akkor érdemes elmenni mezoterápiás kezelésekre, vagy segíthet a prp-terápia is.

A férfiaknál viszont gyakrabban fordul elő az öröklött jellegű kopaszodás, mely akár a kor előrehaladtával, de akár már fiatalabb korban is jelentkezhet. Ebben az esetben csak a hajátültetés jelenthet megoldást, hiszen ezt a fajta kopaszodást megállítani és visszafordítani nem, maximum késleltetni lehet más módszerekkel. A hajbeültetés viszont végleges és biztos eredményt ad, ezért érdemes minden más próbálkozás helyett inkább ezt választani egyből.

 

Keresse fel Klinikánkat, hogy többet megtudhasson a hajhullásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Sorozatsztár Drakula-terápián

0 Komment

Az Éjjel-Nappal Budapest sorozat mindenki által „Kristófként” ismert szereplője azért kérte a HairHungary Klinka csapatának segítségét, mert úgy érezte, gyengülni kezdett frizurája. Mivel eddig mindig erősnek látta hajzatát, most feltűnt számára, hogy két oldalt már nem a régi, ezért úgy érezte, jobb, ha időben tesz ez ellen.

A sorozatsztár az úgynevezett PRP-, más néven Drakula-terápián esett át, mely ilyen esetekre tökéletes megoldás lehet mindenki számára. Ez a fajta kezelés nem csak a hajzat területén alkalmazható, hiszen megoldást jelenthet ízületi fájdalmak, különböző gyulladások, sarok és talpfájdalmak kezelésében, de bőrfiatalításra is használják.

A hajkezelések esetében abban rejlik jótékony hatása, hogy visszaerősíti az elgyengült hajszálakat, ezzel biztosítva, hogy újra élettel telibb frizuránk lehessen. Az eljárás során saját vérünket alkalmazzák, abból nyerik ki a PRP-t, vagyis a koncentrált saját vérsavót, majd ezt injektálják vissza a bőrbe, ez pedig azt eredményezi, hogy a növekedési faktorok magas koncentrációban halmozódnak fel.

A Drakula-terápia hölgyeknek is igencsak ajánlott, hiszen a legtöbb esetben náluk beszélünk olyan átmeneti hajhullásról, hajgyérülésről vagy a hajzat állapotának romlásáról, mely esetek többségében ahhoz, hogy a végkifejlet pozitív lehessen, mindenképpen segítségünkre lehet ez a kezelés. Ugyanis, ha a hajritkulás oka megszüntethető, akkor már csak azzal kell foglalkoznunk, hogy a frizura helyreálljon, és eltűntethessük a kellemetlen időszak nyomait. Beszélhetünk ilyenkor a stressz vagy éppen a lelki bajok okozta hajhullásról, de szóba jöhet gyógyszeres kezelések mellékhatása, vagy a folyamatos hajfestés is. Minden esetben a hajzatnak nagyon hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy regenerálódni tudjon, éppen ezért nagy segítséget jelenthet a sajátvér terápia, mely biztosítja a fejbőr és a hajhagymák tökéletes és egészséges működését.

A hajvisszaállítás után pedig biztosak lehetünk benne, hogy ismét önbizalommal telve és nyugodt szívvel fogunk a tükörbe nézni majd, hiszen frizuránk az egyik legfontosabb eleme kinézetünknek és személyiségünknek egyaránt. Törőcsik Dani is jól tette, hogy ezt az eljárást választotta, mert gondoljunk csak bele, milyen furcsa lenne nem dús hajzattal látni nap, mint nap a képernyőnkön!

Bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

123
»

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed