Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Veszélyes frizura

0 Komment

A szülők nagyon sokszor szeretnek cuki frizurákat készíteni kislányaiknak, amivel mindaddig nincs is semmi gond, amíg ez nem okoz károkat. A hétköznapi életben persze sokszor váltogatják a hajviseletet a gyerekeknél is, azonban, ha valami miatt folytonos a hajat igénybevevő frizura hordása, akkor az súlyos következményekkel járhat.

Ilyen lehet például a balettező lányok hajviselete, akik általában szoros kontyot hordanak. A képen szereplő kislány 3 éves korában kezdett el balettozni, és mindig ugyanazt a frizurát viselte. Tizenévesen már saját maga tapasztalta, hogy a hajszálai elvékonyodnak, és hullani kezdenek. A hajvonala teljesen megemelkedett, és egyértelműen kivehető volt, hogy a hajviselet tette tönkre elől a hajhagymákat. Mivel azok nagy terhelésnek voltak kitéve a folyamatos, kontyok általi húzásnak köszönhetően, egy idő után feladták a harcot. Ez pedig egyenes út volt az említett területek kopaszodásához.

Miután később gyermekei lettek, a hajhullás mértéke egyre jobban fokozódott, és akkor döntött úgy, hogy változtat a kialakult helyzeten. A hajbeültetést választotta megoldásként, melynek során a hátsó, tarkótáji területekről ültettek át hajszálakat az elülső, hiányos részekre. A végeredmény érthető módon boldoggá teszi, hiszen így nem csak a hajvonala, hanem egész frizurája esztétikusabb. Természetesen azóta sem hord szoros copfot, hiszen tudja jól, mennyire káros hatásai lehetnek.

Hajhullás persze rengeteg más okból is megkezdődhet, és sajnos sok esetben nem tehetünk semmit ellene. Arra viszont odafigyelhetünk, hogy a saját rossz szokásaink és hanyagságunk ne tehesse tönkre hajunk állapotát. Hiszen, ha megfelelően ápoljuk kívülről és belülről is, akkor elkerülhetőek azok a gondok, melyek szintén melegágyai a hajhullásnak.

Amennyiben pedig olyan kopaszodással állunk szemben, mely ellen már nem tehetünk semmit, akkor kérjünk szakértő segítséget. Az öröklött jellegű, illetve a maradandó foltokat hagyó hajhullás egyetlen biztos és végleges megoldása a hajátültetés, mely segít visszaszerezni régi frizuránkat.

 

Forrás: http://www.littlethings.com/diva-hollands-hair/?utm_source=shady&utm_medium=social&utm_campaign=beauty

 

Bővebben a hajhullás okairól és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Egy újabb ördögi kör

0 Komment

Hajunk állapota rengeteg apró részlettől függ. Annyi káros hatás éri nap, mint nap, melyek már magukban elegendőek lennének ahhoz, hogy valamilyen probléma lépjen fel, de emellett sok esetben még mi is tetőzzük olyan szokásokkal, amik teljesen tönkretehetik frizuránkat. Ilyenkor jönnek az ajánlott hajápoló módszerek, de figyeljünk oda, mert sajnos ezekkel is tudunk még több kárt okozni!

A nyári melegben nem csak az erős napsütésnek, hanem a klóros víznek, az izzadás miatti gyakori hajmosásnak és rengeteg egyéb káros hatásnak van kitéve hajzatunk. Ha emellett még hajféstékkel is nyüstöljük frizuránkat, esetleg különböző hajformázók használatát visszük kicsit túlzásba, vagy a nagy meleg miatt folyamatosan szoros copfba kötjük hajunkat, akkor máris nagymértékben hozzájárultunk állapotának romlásához.

hajátültetés hairhungary mezoterápií prp-terápia hajhullás kopaszodás hajhagyma kozmetikum hajpakolás hajformázás copf nyár meleg

Amint ez megtörtént, és fáj a szívünk a töredezett szálakért, az egyre nagyobb számú hajcsomókért, melyek kezünkben maradnak hajmosáskor, egyből próbálunk jót tenni frizuránkkal. A legtöbben ilyenkor még több kozmetikumot kezdenek alkalmazni, melyektől aztán várják a csodát, de az érthetetlen módon nem jön el. De vajon miért nem?

A válasz egyszerű. Ha a különböző kozmetikumok használatakor nem figyelünk a leírásokra, és olyan szereket alkalmazunk egyszerre, melyek vagy kiölik egymás hatását, vagy túl soknak bizonyulnak már hajszálainknak, akkor azok ugyanolyan ramatyul lesznek, mint előtte. Nagyon fontos tehát, hogy figyeljünk oda, milyen kozmetikumokat választunk egymás mellé, és ezeket midnig úgy alkalmazzuk, ahogyan a leírásukban szerepel. Nagyon jót teszünk hajzatunkkal akkor is, ha a számunkra megfelelő, természetes anyagokból készítünk otthoni pakolásokat.

Az effajta hajhullás sajnos nagyon drasztikusnak tűnhet, de nem kell megijedni tőle, hiszen ilyen esetekben általában a hajszálak eltörnek, és nem hajhagymával együtt hullanak ki. Segíthetjük a hajhagymák egészséges működését olyan kezelések segítségével, mint például a mezoterápia, vagy a prp-terápia, melyek kicsit felgyorsíthatják hajunk állapotának visszaállítását.

Ha viszont olyan hajszálakkal találkozunk a fésűnkben, melyek végén a hajhagyma is látható, akkor nagyobb a baj. Mivel többféle kopaszodásról is beszélhetünk, érdemes minél előbb szakemberhez fordulni, hogy megtudjuk, mi okozza a hajveszteséget. Amennyiben öröklött jellegű a kopaszodás, a hajátültetés az egyetlen biztos megoldás, mely véglegesen segít problémánkon.

Bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Karkötőt a hajba?

0 Komment

Nyár közepén járunk, amikor lassan kezdi mindenki megunni, hogy szinte csak össze van fogva a hosszú haj, és kész. A nagy melegben persze ritkán engedjük ki, hiszen a hosszú sörény csak még jobban melegítene minket. Azonban van pár praktika, amivel fel lehet dobni az összekötött hajat is, hogy ne legyen annyira unalmas mindig.

Először is, ne mindig csak hátrafésülve kössük össze hajunkat. Már az is sokat dob az összképen, ha választékot teszünk frizuránkba, és úgy kötjük hátra. Még kreatívabbak lehetünk azzal, ha nem egy egyszerű hajgumit teszünk csak bele, hanem egy kicsit feldobjuk mással is, így az összkép sokkal színesebb lesz. Tehetünk például köves csatokat díszítésként, de egyszerű megoldás az is, ha magára a hajgumira rákötünk egy karkötőt. Szép eredményt kapunk, ha a ruhánkhoz illő kiegészítőkkel nem csak karunkat, hanem hajunkat is megjutalmazzuk.

Ezen kívül szép látványt nyújt, ha egy tincset kihagyva az összekötésből, a saját hajunkkal tekerjük körbe az összefogásra szolgáló hajgumit. Szóba jöhetnek még brossok, szalagok, masnik, sálak, ami éppen kezünk közé kerülhet otthon. Ne féljünk használni ezeket, hiszen ha máson jól mutat – legyen szó egy ajándékról, vagy épp egy ruha kiegészítőjéről -, akkor frizuránkban is jól fog állni.

Azon kívül, hogy felfrissítsük néhány jó ötlettel nyári hajviseletünket, arra is oda kell figyelnünk, hogy a folyamatos copf hordása nem csak unalmas lehet, hanem bizony árt is a hajzatnak. A szoros hajgumik nem tesznek jót a hajszálaknak, és a fejbőrünk is befülledhet, főként, ha napközben megizzadunk. Ezt pedig gyakori hajmosás követi, ami szintén szárító hatású a fejbőrre és a hajra egyaránt.

Nagyon fontos tehát, hogy odafigyeljünk hajunk ápolására. Használjunk néhány otthon elkészíthető hajpakolást attól függően, hogy épp mire lenne szüksége hajszálainknak, emellett ügyeljünk vízháztartásunkra és a helyes étkezésre is. Amennyiben ezt megtesszük, és ennek ellenére olyan problémákat veszünk észre, mint a haj egészségtelen állapota, vagy a megszokottnál nagyobb fokú hullása, akkor már baj lehet. Ilyen esetekben ki kell deríteni, mi okozza a haj gyérülését, és aszerint kell tenni ellene. Az ellenszer lehet egy mezoterápiás kezelés is, de ha visszafordíthatatlan esettel állunk szemben, akkor csak a hajbeültetés lehet segítségünkre.  

Bővebben a hajhullás okairól és lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed