Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tetovált haj

0 Komment

Cikkünkben most egy olyan eljárást ismerhetünk meg közelebbről, melyről már tettünk említést korábban, de eddig nem részleteztük. Pedig egy olyan megoldásról van szó, mely sokak életébe hozhat változást. A hajtetoválás bizony számos kopaszodónak segíthet abban, hogy másképp érezze magát a mindennapokban.

A hajhullás problémája nagyon sok embert érinti, és bizony a legtöbben nem tudják, mit is kezdjenek vele. Pedig több lehetőség is van, melyek orvosolni tudják az okozott gondokat. Gyér frizurával, hajhiányos területekkel bizony senki nem érezheti jól magát, ilyenkor romlik az önbecsülés is, és nem szeretünk tükörbe nézve szembesülni azzal, hogy napról napra több hajszálnak kell búcsút mondanunk.

A legtökéletesebb megoldás maga a hajbeültetés, melynek segítségével visszanyerhetjük régi frizuránkat. Viszont vannak olyan esetek, amikor nem lehetséges ennek az opciónak a választása, ilyen például az, amikor nincs elegendő hajszál a tarkótáji részünkön sem, vagyis a donorterületen. Ilyenkor sem szabad elkeserednünk, hiszen a hajtetoválás segítségével sokat javíthatunk a kopaszság helyzetén.

Az eljárás során tulajdonképpen optikailag sűrítik a hajzatot, a fejbőr pigmentálásával. Ez leginkább akkor éri el a kívánt hatást, ha rövidre vágott frizuránk van, de akkor is segíthet a ritkultság eltűntetésében, ha például női hajválasztékokról beszélünk. Az eljárás során saját hajunk színével azonos, tetovált hajszálakat kapunk, melyek tökéletesen be fogják fedni a kopasz részeket.

Amennyiben hajhullást észlelünk magunkon, mindenképpen a legfontosabb az, hogy keressünk fel szakértőt, és tudjuk meg, milyen megoldások jöhetnek szóba. Sok esetben ugyanis elegendő külső és belső szerek alkalmazása, vagy csupán a kopaszodást kiváltó okok megszűntetése. Amennyiben öröklött vagy más olyan típusú hajhullásban szenvedünk, melyet megállítani nem tudunk, akkor a tökéletes megoldást a hajátültetés jelenti. Aki viszont hajtetoválással szeretné optikailag elfedni a kopasz foltokat, szintén szakértő kezekhez forduljon! Ezzel számos gondot elkerülhet, és professzionális eljárásban részesülhet.

Keresse fel a HairHungary Klinikát, hogy többet megtudhasson a hajátültetésről és a hajtetoválásról:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Nem csak koktélba jó

0 Komment

A menta egy mindenki számára ismert növény, mely megtalálható olyan hétköznapi dolgok összetételében, mint a fogkrém vagy más kozmetikai termékek. Ezen felül kedvelt koktél alapanyag is, frissítő, üde hatása miatt előszeretettel fogyasztjuk, főként nyáron.

Emellett azonban sok olyan pozitív hatással is rendelkezik ez a gyógynövény, melyről kevesen tudnak. Ilyen például a belőle készített teafőzet, mely menstruációs fájdalmakkor görcsoldó hatású. Ezen felül javítja az emésztést és csökkentheti a fellépő hányingert is. Légúti megbetegedések kezelésére is használhatjuk, legyen szó köhögésről, vagy torokgyulladásról. Kisebb sebek esetén fertőtlenítőként is alkalmazhatjuk, illóolajként használva pedig idegnyugtató hatása van, oldja a felgyülemlett stresszt.

A fent soroltakon kívül van még egy nagyon pozitív hatása a mentának. Ha valaki korpás hajjal küszködik, annak bizony ki kell próbálnia egy igen egyszerű, mentás hajpakolást. Tegyünk egy maréknyi mentát forró vízbe, majd áztassuk benne körülbelül 3 órán át. Az így kapott főzettel öblítsük át frizuránkat hajmosás után, és ne is mossuk ki belőle. Ezt akár minden hajmosásnál alkalmazhatjuk, de minimum egyszer egy héten kell ahhoz, hogy a korpa eltűnjön. A menta frissíti és egyben nyugtatja a fejbőrt, így megszűnik a viszketés és a korpa is.

Ahhoz, hogy frizuránk egészséges legyen, szükség van egy külső-belső összhangra. Ugyanis bármilyen betegség vagy rossz életmód szinte egyből tükröződhet hajzatunkon. A legrosszabb esetben hajhullás lép fel, melyet már sokkal nehezebb orvosolni, mint a kisebb kellemetlenségeket. Kopaszodás esetén nem elég pár házi praktikához nyúlni ugyanis, hanem olyankor már szakértő segítséget kell kérni. A hajhullás okától függően elég lehet problémánkra külső és belső szerek alkalmazása, de például öröklött kopaszodás esetén csak a hajátültetés jelenthet megoldást. Amíg megtehetjük, és nincs nagyobb baj, ügyeljünk oda hajunk megfelelő ápolására, és kényeztessük néha különböző, otthoni pakolással is.

 

Ismerje meg jobban a hajhullás okait és a különböző megoldásokat:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Mentális fitness a hajhullás ellen

0 Komment

A mentális fitness egy olyan hatékony kezelési módszer, mely több testi panasz, köztük a hajhullás problémája ellen is segítség lehet. Ez a kezelés fény- és hanghatásokkal dolgozik, melyek ösztönös reakciót váltanak ki, növelve az idegsejt számokatúj idegi kapcsolatok létrehozásával az agyunkban. A tanulást, a kreativitást, az összpontosítást tudja serkenteni az, hogy agyunk a vibráló fényt energiává alakítja át. Betegségek kialakulását előzheti meg, karban tartja a testet és az elmét is, és fejleszti az agy tevékenységét, mely mindenért felelős, ami velünk történik.

Amikor aktívak vagyunk, más energiaszintünk és agyi ritmusunk van, mint amikor pihenünk. Aszerint, hogy agyunk számára mit szeretnénk stimulálni, választhatunk a fény- és hang programok közül.   

A mentális fitness javít az általános közérzeten, a testi és szellemi állapoton, ezáltal megelőzi sok esetben az olyan problémák, mint a bőrpanaszok, szervi betegségek és akár a hajhullás kialakulását is.

Mivel a hajhullás hátterében rengeteg ok állhat, mint például a stresszes életmód, a depresszió, az alvászavarok és egyéb szellemi és lelki gondok, ezért ez a fajta kezelés kétszeresen is hatásos. Nem csak orvosolja a meglévő problémákat, hanem a vele járó következményeken is segít.

A mentális fitness kifejezetten erősíti a különböző hajgyógyászati kezelések eredményességét, és alapvetően megold sok olyan problémát, melynek következtében a kopaszodás elkezdődött, ezért magában is alkalmas lehet a hajhullás megállítására.

Azonban vannak olyan esetek, amikor a nagy hajveszteség hátterében olyan egyéb probléma áll, mint például a hormonális gondok, az öröklött hajlam,vagy egyéb betegségek, illetve gyógyszerek mellékhatásai. Ezért előfordulhat, hogy kopasz foltjainkra már csak a biztos és végleges segítséget jelentő hajátültetés lehet a gyógyír.

Bővebben a hajhullásról és a hajátültetésről:
HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

 

Hajtetoválás

0 Komment

A hajhiányok elfedésére irányuló megoldások fegyvertára egy újabb szokatlan módszerrel bővült. A tetoválások viselete ma már teljesen hétköznapinak tekinthető. Egyesek vonzónak találják, míg másokat taszít egy-egy szépen kidolgozott ábra/szimbólum látványa. Igen ám, de mi van abban az esetben, ha valaki a gyérülő hajállományához keres egy kis optikai tuningot? Nos, úgy látszik eljött az idő, hogy a tetoválás ezen a területen is kipróbálja magát és letegye névjegyét.

Az eljárás során egyszer használatos, teljesen steril mikro tűket alkalmaznak, melyeket kezelés után azonnal veszélyes hulladékként kidobnak. Ellentétben a hagyományos tetoválás esetében, amikor a tűket gyakran sterilizálás után újra használják. A hajtetoválás során olyan technikát alkalmaznak, amelynél a tű sebességét és a bőrbe hatolás mélységét a lehető legjobban a páciensre lehet szabni, ellentétben a hagyományos tekercses vagy forgó gépekkel. A tinta sem hétköznapi, mivel speciális pigmenteket alkalmaznak mely egyedülálló klinikailag tesztelt eljárás. Ez a fajta beavatkozás kizárólag a fejbőr tetoválására lett kifejlesztve, nem alkalmas tartós sminkre, testfestésre, vagy egyéb a bőrön alkalmazott tetováláshoz.

hajtetoválás orvosi pigmentáció hairhungary hajbeültetés hajátültetés kopaszodás hajhullás pigmentálás

Az úgynevezett orvosi pigmentálás számos lehetőséget nyit meg a különböző eredetű hajhiányok elfedéséhez. A HairHungary klinikán első sorban az androgén eredetű kopaszodás esetén a hajátültetés utáni ritkás eredmény optikai megjelenésének javítására alkalmazzák. Főként azoknál van erre szükség, akiknek a tarkótáji donor terület nem elegendő előrehaladott kopaszodásuk pótlására. Természetesen nem csak a sötét hajú pácienseknél érhető el remek eredmény! A szőke vagy éppen vörös hajú érdeklődőknek is ugyanúgy elkészíthető az új "frizura". A hajátültetés és a hajtetoválás kombinálása egyre több érdeklődő fantáziáját megmozgatja, mivel a hajhullás elleni küzdelem számos kreatív ötlettel szolgált már eddig is.

Korábban csak kisebb bőrhibák korrekciós tetoválására volt lehetőség, szerencsére mára a korrekciós pigmentálás egyfajta sebészeti alternatívává fejlődött. Olyannyira elfogadottá vált, hogy az operációval nem gyógyítható különféle veleszületett bőrhibák mellett a szőrzet és a haj hiányok orvosi tetoválásának lehetőségét egyes országokban a társadalombiztosítás állja.

A HariHungary klinikán a jelenleg legfejlettebb SafeSystem-FUE hajátültetés mellett tehát a hajtetoválásra is lehetőség van, ezzel bővítve a páciensek felmerült szükségleteit és a tervezett hajkorona tökéletes kialakítását.


Konzultációs időpontfoglalás:
www.hairhungary.hu
Tel.: (30) 552-0940

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed