Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Veszélyes frizura

0 Komment

A szülők nagyon sokszor szeretnek cuki frizurákat készíteni kislányaiknak, amivel mindaddig nincs is semmi gond, amíg ez nem okoz károkat. A hétköznapi életben persze sokszor váltogatják a hajviseletet a gyerekeknél is, azonban, ha valami miatt folytonos a hajat igénybevevő frizura hordása, akkor az súlyos következményekkel járhat.

Ilyen lehet például a balettező lányok hajviselete, akik általában szoros kontyot hordanak. A képen szereplő kislány 3 éves korában kezdett el balettozni, és mindig ugyanazt a frizurát viselte. Tizenévesen már saját maga tapasztalta, hogy a hajszálai elvékonyodnak, és hullani kezdenek. A hajvonala teljesen megemelkedett, és egyértelműen kivehető volt, hogy a hajviselet tette tönkre elől a hajhagymákat. Mivel azok nagy terhelésnek voltak kitéve a folyamatos, kontyok általi húzásnak köszönhetően, egy idő után feladták a harcot. Ez pedig egyenes út volt az említett területek kopaszodásához.

Miután később gyermekei lettek, a hajhullás mértéke egyre jobban fokozódott, és akkor döntött úgy, hogy változtat a kialakult helyzeten. A hajbeültetést választotta megoldásként, melynek során a hátsó, tarkótáji területekről ültettek át hajszálakat az elülső, hiányos részekre. A végeredmény érthető módon boldoggá teszi, hiszen így nem csak a hajvonala, hanem egész frizurája esztétikusabb. Természetesen azóta sem hord szoros copfot, hiszen tudja jól, mennyire káros hatásai lehetnek.

Hajhullás persze rengeteg más okból is megkezdődhet, és sajnos sok esetben nem tehetünk semmit ellene. Arra viszont odafigyelhetünk, hogy a saját rossz szokásaink és hanyagságunk ne tehesse tönkre hajunk állapotát. Hiszen, ha megfelelően ápoljuk kívülről és belülről is, akkor elkerülhetőek azok a gondok, melyek szintén melegágyai a hajhullásnak.

Amennyiben pedig olyan kopaszodással állunk szemben, mely ellen már nem tehetünk semmit, akkor kérjünk szakértő segítséget. Az öröklött jellegű, illetve a maradandó foltokat hagyó hajhullás egyetlen biztos és végleges megoldása a hajátültetés, mely segít visszaszerezni régi frizuránkat.

 

Forrás: http://www.littlethings.com/diva-hollands-hair/?utm_source=shady&utm_medium=social&utm_campaign=beauty

 

Bővebben a hajhullás okairól és a hajátültetésről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Rossz szokások

0 Komment

Mindenkinek megvannak a saját napi rutinjai, melyeknél sokszor nem is vesszük észre, hogy akad köztük egy-egy rossz szokás is. Viszont, ha tudatosítjuk, vagy valaki tudatosítja velünk, hogy bizony ezt vagy azt nem kéne, akkor akármennyire is megerőltető, le kell mondanunk róluk.

Beszélhetnénk itt természetesen a dohányzás vagy az alkohol okozta problémákról is, melyek szintén nem kis mértékben roncsolják egész szervezetünket, belefoglalva hajzatunk egészségét is. De most inkább kisebbnek tűnő, rutinná vált szokásokról lesz szó.

Ilyen lehet például a napi gyakoriságú hajmosás. Sajnos ez egy ördögi kör, hiszen minél gyakrabban mosunk hajat, az annál gyorsabban kezd újra zsírosodni, mivel a faggyútermelés teljesen megváltozik. E mellett kiszárítja a hajszálakat, elvonva természetes nedvességtartalmukat. Éppen ezért próbáljuk meg egyre inkább eltolni a hajmosást, fokozatosan térjünk vissza arra, hogy hetente legfeljebb kétszer, maximum háromszor mossuk meg frizuránkat.

Az sem mindegy, hogy a hajmosás közben mennyire forró vizet használunk, hiszen csak a langyos víz lenne alkalmas arra, hogy gond nélkül tisztítsa fejbőrünket és hajszálainkat. Hajmosás után pedig sokan azért, hogy minél hamarabb elkészüljenek, nagyon erős fokozaton és túl forró levegővel szárítják hajzatukat, ami elmondhatatlanul nagy károkat okozhat mind a fejbőr, mind a hajszálak tekintetében.

Szintén nagyon rossz szokás rendszeresen szoros kontyot vagy lófarkat hordani, hiszen ezek a hajviseletek igencsak igénybe veszik a hajszálakat, és előbb vagy utóbb akár nagymértékű hajhullást is okozhatnak. Ráadásul az így kihullott hajszálak nem is nőnek már vissza.

Végezetül ki kell hangsúlyozni azt is, hogy a frizurának nem elegendő, ha csak a külső dolgokat vesszük figyelembe. Bizony a legtöbb ember sokszor étkezik hanyagul, időhiány és egyéb mindennapi gondok miatt. Pedig a hajzatnak szüksége van belső táplálásra és megfelelő vitaminellátásra, így azt a rossz szokást is magunk mögött kellene hagynunk, hogy csak úgy kutyafuttában, teljesen egészségtelen ételeket tömünk magunkba.

Ha a fent leírt mindennapi tevékenységekre egy kicsit is odafigyelünk, akkor nagyon sok problémát megelőzhetünk. Persze e mellett akadhatnak olyan gondok, melyek önhibánkon kívül érintenek minket, ilyen például a genetika miatti hajhullás. Ha ezzel állunk szemben, akkor csak a hajátültetés lehet segítségünkre, mint ahogyan abban az esetben is, amit a helytelen hajviseletek okozhatnak. Éppen ezért fontos, hogy legalább amit mi megtehetünk, tegyük meg frizuránkért!

Bővebben a kopaszodásról és a lehetséges kezelésekről:

HairHungary - Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

> Hajbeültetés kérdések, válaszok és vélemények Facebook csoport

Frizuránknak is legyen karácsonya!

0 Komment

Az ünnepi készülődés már mindenkit elért, az utolsó pillanatban is tömegek sietnek beszerezni a hiányzó ajándékokat, nagyban folynak még a nagy bevásárlások, és annak ellenére, hogy mindenki fáradt és csak pihenni vágyna, örömteli várakozás él mindenki szívében. A vásárlólistánkat tekintve ne felejtsük el frizuránkat sem!

A téli hónapok hidege, a süvítő szél és a sapka vagy csuklya folyamatos hordása eleve káros hatással vannak hajzatunkra. Emellé jön még az is, hogy az ünnepekkor általában olyan frizurát viselnek a hölgyek, ami ugyan nagyon csinos és dekoratív, de hajszálainkat tekintve nem mindenképpen előnyös. A kontyok, a gyönyörű, besütött hajfürtök, a feltűzött loknik mind nagyon elegánsak és ünnepiek, azonban tudnunk kell, hogy igencsak kikezdik a hajhagymák teherbírását. Ezen felül az ilyenkor gyakoribb hajmosás a hajzatot száríthatja, és ahhoz, hogy könnyebben tudjuk kezelni, és fényesebb legyen, egyre több kence használatára lesz szükségünk.

Ugyan nem tart sokáig ez az időszak, ennek ellenére mégiscsak jobb, ha odafigyelünk hajunk megfelelő ápolására és regenerálására. Ha ezt nem tesszük, akkor sajnos tartós károkat is okozhatunk, ami száraz és töredezett, fénytelen frizurát eredményez, esetleg több hajszálunk is a fésűben marad, mint azt megszoktuk.

Használjunk olyan hajápoló termékeket, melyek minél kevesebb kémiai anyagot tartalmaznak, a legjobb, ha házilag elkészített, természetes dolgokból összeállított pakolásokat viszünk fel hajunkra. Figyeljünk a helyes hajszárításra és ne hordjunk szoros frizurát nagyon sokáig.

Persze nem csak ilyenkor, hanem mindig ügyelnünk kell arra, hogy hajzatunk megkapja a megfelelő gondoskodást. Ha ezt nem tesszük, könnyen válhat élettelenné frizuránk, és a legrosszabb esetben hajhullás is kialakulhat. Természetesen kopaszodás rengeteg okból fakadhat, ezért ha magas fokú hajveszteséget tapasztalunk, szakértő segítséghez kell fordulnunk. Hajhullás okozta problémáinkra több megoldás is létezik, köztük a biztos segítséget jelentő hajátültetéssel.

Látogasson el oldalunkra, és fedezze fel a HairHungary Klinika által nyújtott lehetőségeket:

HairHungary – Hivatásunk a Haj!
www.hairhungary.hu

Ünnepi frizurák

0 Komment

Közeledik az év vége, ezzel együtt a karácsony és szilveszter ünnepe. Mindenki lázasan kezd készülődni, ajándékok vásárlásával és ünnepi tervezésekkel telik az utolsó hónap szinte minden napja. Sokan ezen ünnepeket megjelenésükkel is fel szeretnék dobni, melyhez nagymértékben hozzájárul a nem megszokott frizura is.

Karácsonyi fogadásokra, családlátogatásokra is sokan készíttetnek különleges hajkreációkat, de főként a szilveszteri buli kívánja meg azt, hogy ne mindennapi legyen hajkoronánk. Ilyenkor ünnepi frizurák konty töredezett haj száraz haj hajhullás kopaszodás hajritkulás hajátültetés hairhungary karácsony szilvesztera legtöbb fodrásznál már előre be kell jelentkezni, hogy egyáltalán beférjünk a sok vendég közé. A karácsonyi frizurát általában szolidabbra készítik, és ha minden jól megy, akkor másnap és harmadnap is tudunk még kezdeni valamit a beállított tincsekkel. Szilveszterkor viszont főként az extravagáns, vagy épp a bálhoz illő kontyos stílus a kedveltebb.

Bármennyire szépek és ötletesek ezek az ünnepi frizurák, mégis nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a sok hajlakk, és egyéb kence, amit ilyenkor a haj beállításához használnak, bizony eléggé igénybe veszik hajszálainkat és hajhagymáinkat. Fontos, hogy ezen frizurákat időben és gondosan kibontsuk, kezeljük, kimossuk a sok idegen anyagot belőlük és ápoljuk a megviselt hajat.

Ha valaki nem csak pár alkalommal, ünnepi frizurák konty töredezett haj száraz haj hajhullás kopaszodás hajritkulás hajátültetés hairhungary karácsony szilveszterhanem rendszeresen készíttet magának ilyen egyedi frizurát, számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb következményei lesznek a folyamatos beszárításnak és lakkozásnak. A haj könnyen töredezetté, szárazzá, élettelenné válhat, és bizony hullani is kezdhet.

Ha bármilyen okból kifolyólag hajhullást észlel magán, azonnal forduljon szakszerű segítséghez! A kopaszodás, hajritkulás okát minden esetben meg kell keresni, és a leggyorsabban orvosolni azt. Sok esetben elég lehet – mint például a fent említett, igénybe vett haj esetén -, ha felhagyunk a károsító dolgokkal. Viszont előfordulhat olyan problémából eredő hajhullás is, melynél az okozott károkat csak a biztos sikert jelentő hajbeültetés küszöbölheti ki.

Ismerje meg jobban a hajátültetési eljárásban rejlő lehetőségeket:

HairHungary Klinika
Web: hairhungary.hu
e-mail: info@hairhungary.hu
Tel.: 06 (30) 70 90 470

Lájkolj és kövess minket!

YouTube csatorna

Esztétikai szolgáltatások

RSS Feed